József Attila alig ismert hazafias verseiről.
Ma, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. 1905-ben ezen a napon született József Attila, az egyik legjelentősebb magyar költő.
A szocializmus időszakában kisajátított, „proletárköltőként” számontartott József Attilának van egy kevésbé ismert oldala is, hazafias költészetét, „magyarság verseit” ugyanis ritkán szokták idézni. Pedig ezen művei is rendkívül izgalmasak és értékesek, segítségükkel a költő egy másik oldalát ismerhetjük meg.
A fiatal poéta, kortársaihoz hasonlóan, hihetetlen tragédiaként élte meg az igazságtalan trianoni békediktátum okozta országcsonkítást, s fájdalmának többször is hangot adott. A közismertebb, mélyen elkeseredett és feldúlt hangú „Nem, nem, soha!” című verse mellett figyelmet érdemel a „Bús magyar éneke” című költeménye is, mely a szülőföld iránt érzett odaadásról és hűségről tesz igaz vallomást.
BÚS MAGYAR ÉNEKE
Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán,
Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván
Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról
S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja,
Régi honát, testvéreit – mást se tehet – siratgatja.
Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben,
Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek,
Rajt’ pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek.
Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján
S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Nem nézi a délibábot, túl van az már a határon
S elkerüli zárt szemét az incselkedő pajkos álom.
Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejcset
S fohászkodik: Uram, Hazám el egészen ne felejtsed:
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre
S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre.
(1922)
Vélemény, hozzászólás?